Ellenállás és méltóság a megsemmisüléssel szemben
1943. április 19. és május 16. között a varsói gettó zsidó harcosai fegyveres felkelést indítottak a gettó végső felszámolására készülő náci erők ellen. Mintegy 13 ezer zsidót gyilkoltak meg – hatezren a németek által gyújtott tüzekben haltak meg –, további 50–60 ezer embert elfogtak és Treblinkába deportáltak. Csupán néhány százan tudtak elmenekülni a csatornákon át vagy a gettón kívül rejtőzve.
„Csak azt választhattuk meg, hogyan halunk meg”
A felkelés április 19-én kezdődött, amikor SS- és rendőri egységek bevonultak a gettóba, hogy végrehajtsák az utolsó deportálásokat. A Zsidó Harci Szervezet (ŻOB) és a Zsidó Katonai Unió (ŻZW) tagjai rögtönzött bunkerekből, pisztolyokkal és házilag készített robbanóeszközökkel vették fel a harcot. Kevés fegyverrel és külső támogatás nélkül csaknem egy hónapig ellenálltak, csatatérré változtatva a gettó romjait. A német csapatok harckocsikkal, lángszórókkal és tömeges kivégzésekkel válaszoltak, egész háztömböket felégetve.
Május közepére az ellenállást leverték. Május 16-án Jürgen Stroop SS-tábornok a varsói Nagy Zsinagóga felrobbantásával jelezte a győzelmet. A felkelés nem tudta megfékezni a gyilkos gépezetet, de az emberi bátorság és erkölcsi ellenállás egyik jelképévé vált: olyan emberek lázadásává, akik nem voltak hajlandók lehajtott fővel a halálba menni.
“Lehet ezt egyáltalán felkelésnek nevezni? Valójában arról szólt, hogy ne hagyjuk magunkat lemészárolni, amikor értünk jönnek. Csak azt választhattuk meg, hogyan halunk meg.”
Marek Edelman
Hanna Krall: Zdążyć przed Panem Bogiem (Krakkó: a5, 1999)