A halálos vérvád
1946. július 4-én erőszakos pogrom tört ki Kielcében. Helyi civilek, a Lengyel Hadsereg katonái, milicisták és a Belső Biztonsági Hadtest tisztjei brutálisan gyilkolták a háború után hazatérő holokauszttúlélőket. A rituális gyermekgyilkosságról szóló hamis pletyka nyomán kibontakozó erőszak 42 ember életét követelte, és több tucatnyian megsebesültek.

Pletyka, gyűlölet és az állami szervek cinkossága
Az erőszak egy nyolcéves lengyel fiú eltűnése után kezdődött; a gyermek később sértetlenül hazatért. Kihallgatásakor hamisan azt állította, hogy a Planty utca 7. szám alatt élő zsidók rabolták el. A pletyka gyorsan elterjedt, dühös tömeget vonzott a helyszínre, a milícia, a hadsereg és a biztonsági szolgálatok pedig fegyveresen vonultak ki. Ahelyett, hogy helyreállították volna a rendet, az rendfenntartó erők tagjai csatlakoztak a támadókhoz. A zsidókat megverték, lelőtték, voltak, akiket kidobtak az ablakokon. A pogrom jelezte az antiszemita mítoszok – különösen a középkori vérvád – továbbélését, valamint az antiszemitizmusból és a háború utáni politikai instabilitásból következő válsághelyzetet. A háborús pusztítás ellenére újra felszínre törtek a mélyen gyökerező indulatok, immár az új kommunista rendszerben feltételezett zsidó befolyástól való félelemmel összekapcsolódva. Az elkövetők közül sokan már a háború előtt is az ONR-hez vagy az NSZ-hez kötődtek, ami ideológiai folytonosságra utalt. A kielcei pogrom megrázta a világot, és tömeges zsidó kivándorlást indított el.
“Elég annyit mondani, hogy mind a Polgári Milícia vajdasági parancsnokságának parancsnokhelyettese, Roman Olszański-Przybyłowski, mind ugyanezen parancsnokság személyzeti tisztje, Stefan Latosiński, az NSZ eltitkolt tagjának bizonyult… Stefan Sędek, kielcei ügyvéd és háború előtti ONR-aktivista, aki az első járőrt a Planty 7. számhoz küldte… a pogrom jelentős részben az ő művük volt.”
Joanna Tokarska-Bakir